Már látom a halálom,
Érzem ássák a sírom,
Nagyon fáj a lelkem,
Szenvedés az életem.

Tudom hogy emberi kéz,
Egy szívembe szúrt kés,
A lelkemben a tüske,
Melytől fáj a szívem csücske.

A szerelem tette ezt velem,
Összezúzta, s eltiporta szívem,
Már nem is félek,
Csak bánom hogy élek.

Szeretném hogy ölj meg,
Szemem előtt a fehér fény lebeg,
Többet már ne szenvedjek,
Szőke herceget ne keressek,

Nekem te voltán a mindenem,
De széttépted szerelmes szívem,
Utálni még sem tudlak,
S elfeledni soha sem foglak.

Valamikor régen, valahol messze,
Egy lány sirdogált keseregve.
Búját próbálta valahogy enyhíteni,
De hiába, a szív nehezen bír feledni.
Az ész tudta mit kell tenni,
De ha a szív szeret, nehéz ellenkezni.
A fiú nem volt se jó, se szép,
A lány szemében viszont maga a tökély.
Ha egy aprócska dolog mégis megfog benne,
Minden megváltozik, ezt elhiheted.
Életed perceit neki áldozod,
Feléje fog szállni minden kis sóhajod.
Ő az, akiért mindent megtennél,
Akiért a világ végére is elmennél.
Ő nagyképűen és könnyen lemond rólad,
S hiába kéred, már más kezét szorítja.
Ekkor csak egyetlen könnycseppet ejtesz érte,
Mert ha látja, hogy sírsz, csak magában nevetne.
A párnádra borulsz mikor hazaérsz,
Ott sírod ki magad, s kérded: -Miért??
Életedet neki ajándékoznád,
De tudod a boldogság valahol máshol vár rád.
Döntésre jutott a megsebzett szív,
El kell feledni, csakis ez segít.
Felnézett az égre, a csillagos égre,
A srác nevét kiáltotta a sötét éjbe.
Elfelejti őt mostmár mindörökre,
Hisz ha szíve tovább várna, végleg összetörne.

Először remegek….
Aztán behunyom a szemem,
És magam elé képzelem,
Milyen boldog volt melletted az életem.

Mindig boldog voltam,
Nem is tudom mire vágytam,
De egy napon elrontottam,
Elhibáztam.

Becsaptalak téged,
De főleg magamat,
Meghazuttoltam
A saját szavamat.

Én tettem tönkre,
Nem te tehetsz róla
Miattam lett vége,
Nekem ütött az óra.

Lehetőséget kaptam,
Hogy megszerezzelek,
S te talán kedveltél is engem,
Én pedig szerethettelek.

Csak magamat kellett volna adnom,
De játszottam,
Megjátszottam magam,
Mert tetszeni akartam.

Sajnáltattam magam,
Mert nem beszélsz velem,
Pedig már tudom
Útáltad ha rossz a kedvem.

Te mindig vidám voltál,
Mindenen nevettél és mosolyogtál.
Én nem mertem,
Pedig az életet szeretted bennem.

S most már hiába,
Elveszítettelek,
Nincs esély már arra,
Hogy megszerezzelek.

Már nem tudom bebizonyítani,
Hogy tudnál szeretni,
Lejárt az időm,
A mesét be kell fejezni.

De valamit megértettem:
Ez csak egy mese volt,
Mégis valóságos,
De minden mese ………tanulságos.

Ha elmondanám mit érzek,
Azzal elrontanék mindent,
De nem akarlak elveszteni,
Ezért eltávozom innen.

Gyakran jársz a fejemben,
S olykor Veled álmodom,
De álom maradsz mindörökké,
Hisz én már sosem változom.

Hazád fia csatába megy,
S vissza sem tér onnan,
Hősi halált hal majd érted,
Hol meghalnak majd sorban.

Most elhagylak, de örülök,
Hisz elmondhatom végre,
Szeretlek, s az vagy nekem,
Mit úgy nevezek: Élet.